Kisbajcs

Beruházások - Emlékpark Kisbajcson

Tartalomjegyzék

 

Elkészült az emlékpark

Sok éves várakozás után 2010-ben megvalósult a Kisbajcsiak egyik régi vágya. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében közel kilencmillió forint összegű támogatást adott az Önkormányzatnak emlékpark kialakítására és a ravatalozó külső felújítására, biztosítva ezzel a beruházás bekerülési költségének mintegy háromnegyed részét.

A munkák áprilisban kezdődtek és május közepére be is fejeződtek. A kivitelező ARVIA Építő Kft településre Győrből bevezető út mellett a terveknek megfelelően egy zöldterületen dísznövényekkel, térelemekkel, térkővel kialakított parkot létesített, ahol egy hármas halmon került elhelyezésre a millenniumi emlékkereszt, a település címere és kopjafája. A projekt részeként elkészült a szomszédos ravatalozó külső felújítása is.

Az emlékpark kisebb rendezvények, megemlékezések, összejövetelek számára biztosít helyszínt, valamint az átutazó kerékpáros turisták számára nyújt pihenőhelyet. Az első itt megtartott rendezvény, az ünnepélyes átadás 2010. június 4-én került megtartásra.

100_0067-2.jpg

Korábbi hírek a témában:

Kisbajcs

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében közel kilencmillió forint összegű támogatást kapott az Önkormányzat emlékpark kialakítására és a ravatalozó külső felújítására. A településre Győrből bevezető út mellett egy zöldterületen dísznövényekkel, térelemekkel, térkővel kialakított park létesül, ahol egy hármas halmon kerül elhelyezésre a millenniumi emlékkereszt, a település címere és kopjafája. A kialakított terület a település egyes rendezvényeinek helyszínéül is fog szolgálni. A vele szomszédos ravatalozó külső felújítása is meg fog történni. A munkák tavasszal megkezdődnek, adta hírül Kamocsai Sándor polgármester.

2010.01.28.

Ilyen volt kezdés előtt:

kp048.jpg

kp052.jpg

Kisbajcs – épül az emlékpark

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében közel kilencmillió forint összegű támogatást kapott az Önkormányzat emlékpark kialakítására és a ravatalozó külső felújítására. A munkák a napokban megkezdődtek, a kivitelező ARVIA Építő Kft településre Győrből bevezető út mellett egy zöldterületen dísznövényekkel, térelemekkel, térkővel kialakított parkot létesít, ahol egy hármas halmon kerül majd elhelyezésre a millenniumi emlékkereszt, a település címere és kopjafája. A projekt részeként megkezdődött a szomszédos ravatalozó külső felújítása is. A munkák május 15-re fejeződnek be, adta hírül Kamocsai Sándor polgármester.

  2010. 04.28.

 dscf1180.jpg

 dscf1198.jpg

  100_0066-2.jpg

Kapcsolódó cikkek:

http://www.kekduna.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=146394

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/emlekpark_kisbajcson_/2140088

http://www.kisalfold.hu/tudosito/emlekpark_epul_kisbajcson/2154441/

http://www.kekduna.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=150363

  http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/emlekpark_letesul_kisbajcson/2155563/

http://www.kekduna.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=151927

  http://www.umvp.eu/?q=esemenyek/emlekpark-atadas-kisbajcs

http://www.szms.hu/hu/hir-reszletei/emlekpark_kisbajcson.html

 

sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.